Honvédő diákok

Nemrégiben önkéntes területvédelmi tartalékos katonákkal beszélgethettem a debreceni Toborzó Irodában. Olyan egyetemistákkal, akik egyben tartalékos katonák is. Röviden, és az élményt messze körül nem írt módon jelenthetem, hogy kellemes másfél órában volt részem. Beszélgetésünket az alábbi írásban szeretném megosztani a Tisztelt Olvasókkal! Beszélgetőtársak: Szilágyi Bernadett és Kiss Péter tartalékos szakaszvezetők, mindketten a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának másodéves hallgatói; Turóczy Bence tartalékos szakaszvezető, harmadéves építészmérnök és Kozma Tímea tartalékos hadnagy, friss diplomás szociológus.

NMA: Hogyan kerültetek kapcsolatba a honvédséggel?

SZB: Én Kiss Peti révén kerültem kapcsolatba a honvédséggel, ő bíztatott, de számomra mindig is vonzó volt a katonaság nyújtotta rendezettség, fegyelem.

KP: A családból többen is hivatásos katonák. Ez nagymértékben hozzájárult a döntésemhez. Emellett számomra rendkívül vonzó lehetőség, hogy a honvédségben tagja lehetek egy összetartó és a hazát szolgáló csapatnak. Én a szolgálatra nem munkaként, hanem hivatásként, életformaként tekintek.

KT: Először 3 éve, 2016 nyarán kerültem kapcsolatba a honvédséggel, amikor elmentem egy honvédelmi táborba, Hajdúhadházra. Az az egy hét számomra annyira meghatározó volt, hogy már akkor szerettem volna valamilyen formában katona lenni. Végül 2017-ben kötöttem tartalékos szerződést a honvédséggel.

TB: Jómagam másfél éve léptem kapcsolatba a honvédséggel. Sőt, ha pontosabban akarok fogalmazni, ők léptek kapcsolatba velem egy toborzás alkalmával az egyetemen. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy életében legalább egyszer, főként gyermekkorában mindenki gondol arra, hogy katona legyen, velem sem volt másként.

NMA: Mit szóltak a döntésetekhez az ismerősök, a család? Támogatták vagy ellenezték a döntést?

SZB: Először mindenki meglepődött. Aki csak a fizikum alapján ítél, ha rám néz, biztosan nem az jut eszébe, hogy ebből a lányból de jó katona lenne. Eleinte voltak csodálkozó tekintetek, de élő példája vagyok annak, hogy igenis lehet teljesíteni a kiképzési követelményeket.

KP: A szüleim, a rokonaim elismerően nyugtázták a döntésemet, és büszkék voltak rám. A barátaim, és az ismerőseim között voltak ugyan kétkedők, de negatív véleményt nem kaptam. Valójában a legtöbb ember érzi, hogy a Magyar Honvédség a társadalomért van. Úgy gondolom, hogy az árvízvédelem, vagy egy esetleges természeti katasztrófa elhárításában, illetve a különböző megemlékezéseken való közreműködés senkiben nem vált ki ellenérzéseket.

KT: Őszintén szólva, minden olyan barátom, akinek meséltem a döntésemről, azóta már csatlakozott a honvédséghez. Elmeséltem az élményeimet, a szolgálat előnyeit – gondolok itt a pénzbeli juttatásokra, vagy azokra a dolgokra, amiket ki lehet próbálni. Gondolok itt például a lövészetre, ami a civil életben költséges, vagy épp nehézkes, ha nem vagy egyesületi tag.

TB: Én nagyon vegyes visszajelzéseket kaptam. Először mind az idősebb, mind a fiatalabb ismerőseim kicsit furán néztek rám. A fiatalabbak nyilván azért, mert alapvetően nincs is ismeretük a honvédségről, az idősebb korosztály pedig éppen a korábbi tapasztalatok miatt a kötelező sorkatonaságra asszociált. Pedig a mai honvédség teljesen más, mint korábban volt, mások az emberi viszonyok és mások az elvárások is.

NMA: Ismertek-e olyan személyt, aki itt a honvédségnél találta meg a számításait?

SZB: A kiképzés alatt megismerkedtem egy lánnyal, aki nagyon jó barátnőm azóta is. Neki mindig az volt az álma, hogy katona legyen. Nem tartalékos, hanem hivatásos, csak előtte szerette volna itt kipróbálni magát. Annyira megtetszett neki ez az egész, hogy meg sem állt az MH Altiszti Akadémiáig.  

KP: A családomban többen vannak katonák. Azt hiszem, a többiek is megerősíthetik (itt a többiek is bólogatnak), hogy akik csatlakoztunk, az elvárt számításainkat mindannyian megtaláltuk.

KT: Szerintem erre a területvédelmi tartalékos rendszerre úgy lehet tekinteni, mint a honvédség „előszobájára”. Innen betekintést nyerhetünk a honvédség életébe, s el lehet dönteni, hogy megyünk-e tovább. Az önkéntes területvédelmi tartalékosok közül többen lettek szerződéses vagy éppen hivatásos katonák.

NMA: Olyannal találkoztatok, aki megnézte ezt az előszobát, s azt mondta, köszönöm, ebből nem kérek?

SZB: Megmondom őszintén, nem. Nálunk a kiképzésen mindenki úgy volt vele, hogy vagy tovább szeretne menni és szerződéses vagy hivatásos jogviszonyt létesíteni, vagy esetleg kipróbálni más tartalékos formát. (pl. önkéntes műveleti tartalékos) bővebben lásd: iranyasereg.hu/page/tartalekos), de olyan nem volt, aki azt mondta, hogy nem.

TB: Volt egy srác, akivel együtt kaptunk behívást az egyik felkészítési modulra. Neki az volt az első behívása, s nagyon érdekes volt számomra, hogy a második napon tulajdonképpen hőbörgött mellettem menetelés közben, hogy neki nem tetszik, hogy parancsolgatnak. A harmadik napon már nem is láttam. Azt gondolom, hogy aki így áll hozzá, annak nem sok keresnivalója van egy hierarchikus rendszerben.

NMA: Az önkéntesség mennyire találkozik az álmaitokkal, céljaitokkal?

SZB: A tanulmányaim alapján közgazdász leszek, de mesterszakon szeretnék valami olyat tanulni, aminek köze van a honvédséghez. Ha a diplomámat és a honvédséget össze tudnám kötni és a tudásomat a seregen belül kamatoztatni, úgy gondolom, hogy boldog életutam lenne.

NMA: Erre van egyébként precedens? Ismertek olyan embert, akinek ez sikerült? Esetleg sokkal egyszerűbb összekapcsolni a kettőt, mint ahogy azt a civil ember gondolja?

KP: Több ilyen embert ismerek és igen, a lehetőség adott a kettő összekapcsolására. A civil területről érkezők egy kicsit másabb rálátással rendelkeznek, ami adott esetben előnyös is. A honvédségnek szüksége van olyan szakemberekre, akiket önmaga nem tud kiképezni. Gondolok itt például az informatika és annak részterületeiről érkezőkre. A honvédség karriert, kiszámítható életutat tud azoknak a fiataloknak ajánlani, akik fogékonyak a katonai pálya iránt.

KT: Az egyetemi hallgatók, főleg a hiányszakmákat tanulók között akadnak, akiket direktben megszólítanak. Az orvostanhallgatóknak például fel szokták ajánlani a honvédelmi ösztöndíjat, s cserébe a végzés után katonaorvosként szolgálnak. Friss diplomásként én elsősorban még a civil szférában keresem az utam, de a tartalékos létformát semmiért nem hagynám itt, hiszen nagyon szeretem. A későbbiekről egyelőre nem tudok nyilatkozni.

NMA: Mindannyian diákként kerültetek kapcsolatba a honvédséggel. Mit gondoltok az a friss diplomás, aki nem találja a helyét a civil életben, el tud helyezkedni a honvédségnél?

SZB: Aki nem találja az életútját, de valamilyen úton-módon kapcsolatba kerül a honvédséggel, elsősorban sokkal jobban megismerheti önmagát, a tűréshatárait, hogy mire képes fizikailag, szellemileg. Rendszert vihet az életébe, új kapcsolatokra tehet szert, s ha ennyi pozitívum éri, könnyen lehet, hogy megtalálja az élete célját – akár itt, akár a civil életben, de a kettő együtt sem kizárt.

KP: Mindenféleképpen tudnám ajánlani minden kétkedőnek, bizonytalannak. A szolgálat során olyan személyiségjegyek, személyiségbeli tulajdonságok, attitűdök alakulnak ki az emberben, amelyek a későbbiekben, a munkaerőpiacon, az egyes munkáltatóknál előnyt jelenthetnek.

KT: Friss diplomásként főként a toborzók segítségét lehet igénybe venni, akik tanácsot tudnak adni a személyes kompetenciák függvényében.

TB: Mindenképpen csak nyerünk vele: élményeket, barátokat, tapasztalatokat, gyakorlatilag egy erősebb jellemet és szellemet.

NMA: Úgy értelmezem, hogy az általatok említett modulrendszerű felkészítési foglalkozások elvégzése mindenképpen hasznos lehet a fiatalok számára.

KT: Mindenféleképpen. Volt egy társunk, aki az itt szerzett egészségügyi ismeretei segítségével mentette meg a Déry Múzeum előtt egy lány életét. Említhetem ezen kívül a térképolvasási ismeretek megszerzését, vagy éppen a túlélési technikákat, önvédelmi fogásokat, de több más egyéb megszerezhető tudást is, melyek mindegyikét tudjuk hasznosítani a civil életben is.

NMA: Tudtok-e olyan katonacsaládokról, akiknek több tagja is erősíti a honvédséget akár itt Debrecenben?

SZB: Konkrétan katonacsaládról nem, de több fiatal pár volt a kiképzésen, akik együtt képzelik el az életüket, és együtt jöttek el kiképzésre is.

KT: Tapasztaltam már olyat, hogy a szülő együtt jelentkezett a gyerekével, vagy, hogy párok együtt jelentkeztek.

KP: A katonacsaládok esetében a saját példámnál jobbat nem is tudnék említeni. Nálunk a családban mindenki volt sorkatona, ezt követően eltérő időkben ugyan, de vállaltak katonai szolgálatot, altiszti beosztásokig jutottak el. Akik jelenleg is aktívan szolgálnak a családtagok közül, ők már a főtiszti kart erősítik Szolnok megyében. Én is mindenképpen szeretném folytatni ezt a tradíciót, ha fogalmazhatok így.

TB: A családtagjaim közül unokabátyámat említeném meg, aki katonaorvosként több külföldi misszióban szolgált. Igazából elég nagy húzóerő volt számomra, hogy sokat mesélt az élményeiről, pozitív és negatív tapasztalatairól. Nagyon jól esett, hogy mellettem állt és támogatta a döntésemet.

NMA: Megváltozik-e, s ha igen, hogyan, mennyiben egy civil élete, miután önkéntes tartalékos lesz?

SZB: Úgy gondolom, hogy a szolgálat az egyetemi élettel, vagy akár a munkával is teljesen összeegyeztethető. Nálam tulajdonképpen csak a nyaralás megtervezése változott meg, mert azt a kiképzésektől teszem már függővé.

KT: Ha azt nézzük, hogy egy évben 365 nap van, s abból alapvetően 20 nap a kiképzés, akkor a civil élet jelentősebb befolyás nélkül élhető. A 20 napot 10 modulra osztva kell elképzelni, s egy-egy modul általában 2 napot vesz igénybe.

TB: Alapvetően nem igazán befolyásolja a civil életet. Én személy szerint keveslem a behívási időszakokat. Mindig tűkön ülök, hogy mikor hívnak be megint.

NMA: Ha jól gondolom, mindannyian családalapítás előtt álltok. Családdal is marad az önkéntesség, vagy ez már egy más helyzet?

SZB: Úgy gondolom, ha egyszer lesznek gyermekeim, önkéntes katonaként jó példát tudok nekik mutatni, követhető minta lehetek számukra.

KP: Adhatok választ, de szerintem egyértelmű – marad a katonaság is.

KT: Annyiban változik a helyzetem, hogy a férjem is jön velem. Tehát ő is katona lesz, s nálam nincsen apelláta, szóval …

TB: Lemondani családosként sem szeretnék az önkéntes katonai életről, sőt, a terveim között szerepel a szolgálat továbbgondolása.

NMA: Azt mindannyian említettétek, hogy egyetemistaként kerültetek kapcsolatba a honvédséggel, s a Debreceni Egyetemen is hagyomány, hogy időről időre katonai toborzók jelennek meg az intézményben. Mit gondoltok, népszerűbb ma a katonai szolgálat, mint régen, s ha igen, miért?

KP: Nekem volt ezzel kapcsolatban egy felmérésem, ami abszolút alátámasztotta, hogy a Magyar Honvédség napjainkban jóval népszerűbb a lakosság körében, mint korábban volt. Régen a hadsereg egy zárt világban működött. Az elmúlt években egyre inkább nyitottá és megismerhetővé vált. A katonák olyan társadalmat is érintő feladatokban vettek és vesznek részt, mint a katasztrófahelyzetek következményeinek felszámolása, a migrációs helyzet kezelése, de említhetném a honvédségi tűzszerészeket is, akik minden nap éles bevetésre indulnak, és munkájukkal emberéleteket, anyagi javakat mentenek. Az emberek ezt látják, van közvetlen kapcsolat, ezáltal lett „testközelibb”, elfogadottabb hivatás a katonaság.

KT: Szerintem is egyre népszerűbb a katonai szolgálat. Ennek én két okát látom: az egyik a toborzók népszerűsítő munkája– mindenhol ott vannak. J Nekem olyan meglepő volt, amikor tavaly voltam Szarvason az egyetemi regattán, hogy még ott is ott voltak. A másik ok szerintem a honvédelmi táborokból és a másoktól származó pozitív élmények, tapasztalatok megosztása.

TB: A Honvédség nagyon pozitív irányú változáson esett át. A jó hírneve több okra is visszavezethető, ha másért nem is, de a fantasztikus koszt miatt mindenképp megéri jönni.

NMA: Ezt érdekes számomra hallani, hiszen a közhiedelemben a katonák ételével kapcsolatban nem a fantasztikus jelzőre asszociálunk.

KT: Nos, kaptunk már gyrost, hamburgert is, szóval nem panaszkodhatom. Nekem bejön.

NMA: Az utolsó kérdésem az lenne, hogy van-e valakinek elmesélhető története, anekdotája, ami a honvédséghez kapcsolódik – akár amiben itt volt része, vagy amit itt hallott?

SZB: Nekem a kiképzés minden napja anekdota lenne. Én végig a laktanyában aludtam, s úgy érzem, nem csak csapattá, de családdá kovácsolódtunk. Minden egyes napot egyfajta „buliként” éltünk meg, persze csak a kihívásokkal teli kiképzés után.

KT: Az élményszerzéshez annyit tennék hozzá, hogy a területvédelmi tartalékosi formáról is szó essen: mióta tag vagyok, voltunk lövészversenyen is. Egyévesek voltunk februárban a katonai dalárdával, amellyel katonai tehetségkutató versenyre készülünk jelenleg.

NMA: Elnézést: van tehetségkutató verseny katonák számára?

KT: Igen! „Lehet egy csillaggal több” a neve. Idén beneveztünk. Tavaly is nagyon aktívak voltunk, 8 fellépésünk volt. Ezenkívül van közelharc csoportunk is, s ha valaki vonzódik az önvédelmi sportokhoz, de civilben nem tudta vagy nem merte kipróbálni, akkor itt rendszeresen, költségtérítés nélkül részt tud venni ilyen oktatáson.

KT: Rendszeresen részt veszünk helyi, városi és megyei szintű megemlékezéseken, ahol díszelgési feladatokat látunk el. Volt már zászlóadományozás és katonai eskütétel – ezek mindegyike nagyon különleges élményt nyújtott. Főként, mikor egyszerre háromszázan mondtuk az eskü szövegét. Ezek a pillanatok mind-mind nagyon felemelőek tudnak lenni, s ezeket hétköznapi életünkben nem is tudnánk megtapasztalni.

TB: „Alapvetően tényleg minden nap egy külön történet. Nem véletlen, hogy mindannyian bennmaradunk ebben a rendszerben. Eszméletlen szórakoztató és élményekkel teli minden egyes nap annak ellenére, hogy kívülről nézve kihívásokkal telinek tűnik, és vannak, akik értelmetlennek gondolják. Egyszer járőrfeladatokat gyakoroltunk, 7–8 fős csapatokban. Akkor még nem igazán ismertük egymást, és a létszámellenőrzéskor valahogy elszámoltuk magunkat. Körübelül fél órán át kerestünk valakit, aki nem is létezett. Mit ne mondjak, szereztünk magunknak egy vidám fél órát. Egyszer pedig magamat hoztam kellemetlen helyzetbe, mikor az aktuálisan tanult rúgást nem mertem megmutatni a kiképzőnkön. Látta is rajtam a félelmet, ezért inkább a mellettem állóhoz intézte a parancsot.

NMA: Aki megtette?

TB: Persze, a parancs, az parancs!

Nánási-Molnár Anita

Az érdeklődők a 4026 Debrecen, Péterfia utca 58/a. szám alatt lévő Toborzó Irodában tudnak jelentkezni. Bővebb információ: +36 (30) 815-0998; hajdu.toborzo@mil.hu