Cseri Julianna 1949. február 1-jén született Külsőbőcsön.
Általános orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) Általános Orvosi Karán szerzett 1973-ban, melyet 1977-ben laboratóriumi szakorvosi képesítéssel egészített ki. Az orvosi diploma megszerzését követően a DOTE Élettani Intézetében helyezkedett el, ahol 1973-1983 között tanársegédi, 1983-1992 között adjunktusi, 1992-2003 között tudományos főmunkatársi beosztásban dolgozott.
Kezdeti kutatási területe a harántcsíkolt izmok elektrofiziológiája volt, mely területen 1986-ban megszerezte az orvostudomány kandidátusa minősítést. A későbbiekben foglalkozott a vázizom kalcium-homeosztázisának kutatásával, valamint az 1990-es évek elején kialakította az Élettani Intézetben a sejt- és szövettenyésztő laboratóriumot, ami azóta is működik és preparátumok széles skáláját szolgáltatja a molekuláris biológiai, elektrofiziológiai és optikai mérésekhez. Több külföldi tanulmányúton vett részt. metodikai ismeretszerzés céljából (Rostock, 1976; Pozsony, 1985; Lyon, 2000; Innsbruck, 2001). Munkájának eredményeiből számos lektorált tudományos közlemény és konferencia-előadás született. Két, a kutatási témájához kapcsolódó közleményeket tartalmazó könyv szerkesztője. 1973-tól haláláig tagja volt a Magyar Élettani Társaságnak.
A kutatás mellett igazi szenvedélye volt az oktatás. Már orvostanhallgatóként bekapcsolódott az orvosi élettani gyakorlatok és szemináriumok, majd 1975-től előadások tartásába. A kezdetektől, 1988 óta részt vett az angol nyelvű orvosképzésben, majd a képzésre előkészítő Basic Medical Course biológiai moduljának oktatásában. Az orvos- és fogorvosképzés mellett oktatott élettant gyógyszerész és gyógytornász hallgatóknak is. Nevéhez fűződik több egyetemi jegyzet szerkesztői és a szerzői munkája: az először 1992-ben kiadott Élettani gyakorlatok jegyzet és munkafüzet elkészítésben mindkét minőségében részt vett, valamint több fejezetet írt az Élettan pszichológus hallgatók számára c. egyetemi jegyzetbe.
Oktatóként és oktatásszervezőként is fontos munkát végzett az 1993-ban, akkor még a három különálló, Debrecenben működő egyetem kooperációjában elkezdődött molekuláris biológus képzésben. Részt vett a szak kurrikulumának kidolgozásában és akkreditációjában, kezdetektől 2002-ig az orvosbiológus szakág tanulmányi felelőse volt. 2002-től, az akkor már a Debreceni Egyetem karai által működtetett képzésért felelős DE Molekuláris Biológiai szerzvet titkáraként dolgozott.
2003-2004-ben a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar oktatási főigazgató-helyettese és a kar Népegészségügyi és Prevenciós Tanszékének főiskolai docense. 2004-től a Fizioterápiás Tanszék tagja és a gyógytornász szak ill. szakirány vezetője. Ilyen minőségében 2004-2005-ben koordinálta az Ápolás és betegállátás alapszak akkreditációját és a gyógytornász szakirány kurrikulumának kialakítását. 2006-tól 2010-ig a Fizioterápiás Tanszék megbízott, majd kinevezett vezetője, 2007-től főiskolai tanári beosztásban. A gyógytornász képzés és a tanszék Népegészségügyi Karhoz kerülését követően is főállású oktatóként végezte az élettan, kórélettan és kapcsolódó tantárgyak oktatását gyógytornász hallgatók számára három évvel ezelőtti nyugdíjazásáig. Tanszékvezetőként és szakirányfelelősként koordinálta az angol nyelvű gyógytornászképzés elindítását. Nyugdíjazása után is folytatta oktatói tevékenységét e-learning kurzusok formájában a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán és az Óbudai Egyetemen.
Igazi szenvedélye volt az oktatás és a hallgatókkal való foglalkozás. Irányításával több szakdolgozat, diplomamunka és TDK dolgozat született. Mentorált számos orvos, fogorvos, molekuláris biológus és gyógytornász hallgatót, akik közül már többen a Debreceni Egyetem oktatóiként dolgoznak.
Életvidám, segítőkész és nagy tudású kutatót, oktatót és barátot vesztettünk el a személyében.
Cseri Juliannát a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara és az Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézete saját halottjának tekinti.
Emlékét megőrizzük.